Connect with us
img

Hot News in World

Az ellenzékiek kétharmada is elítéli Bangóné stílusát

Az ellenzékiek kétharmada is elítéli Bangóné stílusát

LEGÚJABB PÉNZÜGYI HÍREK

Az ellenzékiek kétharmada is elítéli Bangóné stílusát

[ad_1]

Elfogadhatatlannak tartja a kormányszóvivő a szocialista Bangóné Borbély Ildikó pénteki kijelentését, amelyben patkánynak nevezte a Fidesz szimpatizánsait.
Hollik István a Hír TV Magyarország élőben című műsorában külön felháborítónak nevezte, hogy a legtöbb ellenzéki politikus csöndben maradt és nem határolódott el a botrányos kijelentéstől.
Kampányszlogenné tette a patkányozást az MSZP EP-kampányfőnöke, Ujhelyi István, mondván: patkánykormányzás zajlik Magyarországon – írja a Magyar Nemzet.
Komoly dilemma elé került az MSZP és a többi baloldali párt is a Bangóné kijelentése nyomán előállt helyzet miatt – jelentette ki Gyurcsány Ferenc az ATV-ben. A Dk elnöke szerint nem fogadható el sem a politikai ellenfelek, sem a szavazóik dehumanizálása.
Országjárásba kezd a Fidesz: a kormánypárt a következő hetekben európai parlamenti választási fórumokat tart az egész országban – közölte Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója.
Hidvéghi Balázs: Az országjáró fórumok célja, hogy minél több emberhez eljussanak, minél több választópolgárral tudjanak személyesen is találkozni és beszélni a választás tétjéről.
Csütörtök délutánig kérhetik regisztrációjukat a május 26-ai európai parlamenti választásra a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok.
Brüsszelben is Magyarország az első, továbbra is folytatódik az aláírásgyűjtés Miskolcon is – mondta Hubay György, a Fidesz miskolci országgyűlési képviselője.
A nyugdíjasok EP-képviseletéről szóló szándéknyilatkozatot írt alá Tóth Bertalan, az MSZP elnöke és EP-listavezetője. Az ellenzéki párt EP-képviselői aláírták a nyugdíjasok követeléseit tartalmazó, ötpontos „generációs szerződést” is.
Kétmillió 205 ezer forint bírságot szabott ki a határidőig vissza nem vitt ajánlóívek miatt a Nemzeti Választási Bizottság. A megbírságolt pártoknak ívenként ezer forint bírságot kell befizetnie.
Magyarország hisz abban, hogy a saját erejéből is gyarapodhat, és fiatalodó nemzet lehet belőle – közölte a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár.
Novák Katalin elmondta: egyre nagyobb problémát jelent, hogy a társadalom elöregszik, a fiatalok pedig nem vállalnak elég gyereket, illetve nem annyit vállalnak, amennyit szeretnének – Magyarország erre a problémára próbál választ adni 2010 óta.
A magyarok többsége családban szeretne élni és legalább két gyereket tervez – közölte Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért elnöke.
A magyar mezőgazdaságnak növekedési pályán kell maradnia, ezért nem értenek egyet a területalapú, illetve a vidékfejlesztési támogatásokat jelentős mértékben csökkentő brüsszeli elképzelésekkel – jelentette ki Farkas Sándor államtitkár.
Tarlós István főpolgármester közleményt adott ki a rágcsálóhelyzet megoldásával kapcsolatos vitáról, leszögezve: „a fővárosi önkormányzat megvédi Budapest lakosságát az állítólagos inváziótól”.
Egészségipari-biotechnológiai tudáspark jön létre a főváros VIII. kerületében a Semmelweis Egyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és Józsefváros együttműködésében.
Megállapodást írt alá Varga Mihály pénzügyminiszter és Solpankulov Berik kazah pénzügyminiszter-helyettes, amelynek révén erősödhet a két ország együttműködése az adó- és vámdigitalizáció területén.
Az ENSZ sokkoló támadást indított Magyarország ellen a migráció kérdésében – közölte Szijjártó Péter ENSZ Faji Megkülönböztetés Felszámolásával Foglalkozó Bizottságának genfi ülésén.
Az egyik emberi jogokkal foglalkozó biztosa azért akarja eljárás alá vonni Magyarországot, mert Magyarországon egy Ahmed H. nevű személyt terrorista tevékenység miatt a bíróságok elítéltek – fejtette ki a külgazdasági és külügyminiszter.
Európa nem ismeri fel jól a saját érdekeit Törökországgal kapcsolatosan – nyilatkozta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a 12. Isztambuli Biztonsági Konferencia kerekasztal-beszélgetése után.
A miniszter kifejtette: Törökország szerepe rendkívül fontos, mert első biztonságos országként gondoskodik több mint hárommillió szíriai menekültről.
Közel 150 menekült érkezett az ENSZ szervezésében Líbiából egy Róma melletti katonai repülőtérre, és ezzel Olaszország lett az első állam, amely menekülteket fogad be a líbiai főváros, Tripoli birtoklásáért kitört harcok április eleji kiújulása óta.
Németország és Franciaország együtt dolgozik a nyugat-balkáni régió egész Európa érdekében álló stabilitásáért és fejlődéséért – közölte Angela Merkel német kancellár.
Németországban elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a munkanélküliek száma áprilisban, a munkanélküliségi ráta azonban nem változott, a márciusban beállított történelmi mélyponton maradt.
Ezrek tüntettek Prágában és néhány további cseh nagyvárosban Andrej Babis kormányfő ellen, akit a rendőrség az uniós pénzekkel való visszaéléssel gyanúsít, és már javasolta a vádemelést is.
A bevándorlókra vonatkozó új szigorításokat rendelt el Donald Trump amerikai elnök, aki az illetékes minisztériumokat is arra utasította, hogy terjesszenek elő további szigorító intézkedéseket.
Terrorcselekményt hiúsítottak meg Kaliforniában a Szövetségi Nyomozó Iroda munkatársai. Az FBI tájékoztatása szerint egy 26 éves afganisztáni veterán egy fehér felsőbbrendűséget hirdető csoport hétvégi rendezvényén akart pokolgépet robbantani.
Benyújtotta lemondását Washingtonban Rod Rosenstein, az amerikai igazságügyi miniszter helyettese, május 11-ét jelölve meg távozása napjaként.
Halálra ítélték egy kábítószer-előállítással és drogterjesztéssel foglalkozó nemzetközi bűnszervezet kanadai vezetőit Kínában. A bíróság szerint a vádlottak 2012-ben 7 kábítószer-előállítót, köztük 2 kínai állampolgárt toboroztak.
Öt év után videoüzenetet tett közzé az Iszlám Állam terrorszervezet többször is halottnak vélt vezetője: a felvételen Abu Bakr al-Bagdadi fogadkozott, hogy bosszút fognak állni harcosaik meggyilkolásáért és bebörtönzéséért.
Visszalépett az Egy Nemzet ausztrál jobboldali párt egyik szenátorjelöltje, Steve Dickson, miután napvilágra került róla egy amerikai sztriptíz bárban készült felvétel – közölte a tömörülést vezető Pauline Hanson.
Eddig összesen 42 külföldi állampolgár holttestét azonosították a Srí Lanka-i hatóságok a húsvétvasárnapi robbantásos merényletek 253 halálos áldozata közt – jelentette be a Srí Lanka-i külügyminisztérium.
Távozott a Krizantémtrónról a 85 éves Akihito japán császár, a világ legrégibb uralkodóházának 125. tagja, és ezzel lezárul a nevéhez kötődő heiszei – békét teremtő – uralkodói korszak.
A közúti és közösségi közlekedésben jelentős változásokra kell számítani ma és holnap Budapesten a Nagy Futam miatt – közölte a BKK.
A héten megkezdődik az országos szúnyoggyérítési program – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Május elsején a menetrendi hajók több mint dupláját indítja Fonyód és Badacsony között a Balatoni Hajózási Zrt. Emellett újabb három kikötőből indulnak járatok.
Férfi röplabda Extraliga: Fino Kaposvár SE – Kecskeméti RC 3:0
Fucsovics Márton bejutott a nyolcaddöntőbe a müncheni salakpályás férfi tenisztornán.
A nőknél Tóth Lili Anna, a férfiaknál pedig Kovács Benjámin nyerte meg az idei atlétikai 10 000 méteres országos bajnokságot.
A Magyar Vízilabda Szövetség fegyelmi bizottsága felfüggesztette Varga Dénesnek, a címvédő FTC-Telekom Waterpolo csapatkapitányának játékjogát, aki így biztosan kihagyja a ZF-Eger elleni elődöntős párharc szerdai első mérkőzését.



[ad_2]

Source link

Continue Reading
You may also like...
Click to comment

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

More in LEGÚJABB PÉNZÜGYI HÍREK

To Top
error: Content is protected !!