Farkasszemet néztek a halállal, ami megváltoztatta életüket

Farkasszemet néztek a halállal, ami megváltoztatta életüket

Vissza lehet-e térni a normális kerékvágásba egy extrém trauma után vagy valami véglegesen megváltozik az emberek életében? A Jakupcsek Pluszban olyanok mesélték el saját élményeiket, akik maguk is „farkasszemet” néztek a halállal, de csodával határos módon mégis túlélték az eseményeket.

Magyarország egyik legtragikusabb tömegszerencsétlensége 1994 decemberében történt, amikor kisiklott a Szajol állomáson áthaladó Nyíregyháza–Nyugati pályaudvar között közlekedő gyorsvonat második kocsija, majd a kocsik kb. 110 km/h-s sebességgel egymásba, illetve az állomásépületbe rohantak. Ezen utazott Balogh György is, aki másodéves egyetemistaként indult haza gyanútlanul a 15:20-as vonattal, a negyedik kocsi közepén állt, és ahogyan emlékszik zenét hallgatott, majd egyszer elkezdett rázkódni a vonat. Ekkor nézett ki az ablakon, és meglátta, hogy nem a sínen mennek – mesélte Balogh György a műsorban. Kapaszkodni kezdett és közben már azon gondolkodott, hogy mekkorát fog esni, ha becsapódnak. Tíz másodperccel később ez megtörtént, neki semmi baja nem lett, és bár hallott segélykiáltásokat, lassan a leszállást is megkezdték.

Miután leszállt, magas feszültségű vezetékek lógtak mindenhol. Majd valahogyan odacsapódott egy csoporthoz, buszt kerestek, bementek Szolnokra és onnan jutott haza. Bár azt maga is látta, hogy nem kis baj történhetett, mert több helyen voltak vonatkerekek és az épület is csúnyán nézett ki. Hozzátette azt is, hogy több olyan ember is elhunyt, akit korábbról ismert, és olyan gondolatok nyomasztották, hogy ők sokkal jobbak voltak, mint ő, egyfajta bűntudatot ébresztett benne az esemény.

Thaiföldi cunami

Homolya Orsolya legrosszabb élménye pedig a 2004-es cunamihoz köthető, ekkor Thaiföldön dolgozott kint idegenvezetőként. Mint mesélte, a tragédiát megelőző éjszakai programjuk volt, ezért másnap később látogatott el az utasokhoz. Felkelése után bekapcsolta a telefont és a karácsonyi üzeneteket olvasta, amikor egy érdekes hangra lett figyelmes, ekkor kiáltottak az emberek az életükért. Kilépett az erkélyre, és szembesült azzal, hogy a tenger kilépett a medréből és „elindult felé”. A nő még mindig beleborzong az érzésbe, mint mondta, levegőt sem kapott abban a pillanatban, és azt gondolta, hogy ott mindennek vége. És bár a családjukban az a szokás, hogy nem hívják egymást, ha baj van, ez mégis az a pillanat volt, amikor Orsolya azt érezte, lehet, meghal, ezért mégis felhívja édesanyját, akitől tulajdonképpen elbúcsúzott a telefonban.

A víztömeg végül az alsó szintet mosta el, ha lemegy reggelizni, akkor ma már nem beszélgetnének – teszi hozzá a műsorban. Közben a sérültek, akik túlélték, a felsőbb szintre menekültek, ő pedig a barátnője szobájában – aki szintén ott tartózkodott – töltötte az estét. Egy órával később azonban – folytatta – újból dörömböltek, hogy egy még nagyobb hullám érkezik, és hogy mindenki meneküljön, ekkor indultak el fel a hegynek.

„Üss vagy fuss, vagy lefagysz”

Dr. Pető Csilla katasztrófa-pszichológus közben maga is élt már át krízishelyzetet, amikor a tragikus 2006. augusztus 20-ai budapesti tűzijátékon részt vettek, a Lánchíd budai hídfőjétől nem túl messze. Sokat nem tudtak tenni és rögtön bekapcsolt a kettős szerep nála is, és pszichológusként is elkezdte megfigyelni az eseményt. A szakember szerint egyébként három reakciót különböztetnek meg ebben a helyzetben, röviden erre mondják, hogy „üss vagy fuss, vagy lefagysz”. Ebben az esetben – ha egy támadóval áll szemben valaki – akkor megküzdhet vele, elfuthat, de olyan helyzet is előfordulhat, hogy lefagy.

Lélektani szempontból két fontos szerepe is van az érintetteknek a szakember szerint, egyrészt oldani kell a feszült állapotot, hogy valamilyen reakcióra képesek legyenek, merthogy ilyenkor saját magukon, de másokon is segíthetnek, ha csak egy mondattal is.

atv.hu