„Gyilkosa nődnek, s tennen-magadnak” – száz éve halt meg Csáth Géza

2019. szeptember 11. 12:07
Tehetséges orvos, író, képzőművész, zeneszerző, kritikus és publicista. És szétbomló elméjű, szexfüggő morfinista. Száz éve vetett véget saját és felesége életének Csáth Géza, a huszadik század eleji magyar irodalom egyik különc zsenije.

„Aki azonban valójában emberré tudott lenni és számot vetett magával – mint méltóságához illik, – az raboljon magának mindennap tizennégy órát. Ez a tizennégy óra egyenlő négyszáz generációnak nyolcezer éves életével. De számítsunk csak ötezret. Egy nap alatt tehát ötezer esztendőt élek. Egy esztendő alatt ez körülbelül két millió évet jelent. Föltéve, hogy az ópiumszívást mint kifejlett erős férfi kezded és nagy gondot fordítasz testi épséged fönntartására. – amelyet legjobb ügyes orvosra bízni – tíz esztendeig elélhetsz. És akkor húsz millió éves korodban nyugodtan hajthatod fejedet az örök megsemmisülés jeges párnájára.”

Csáth Géza: Opium

A polihisztor

Csáth Géza Brenner József néven 1887-ben született Szabadkán. Anyját, Decsy Etelkát nyolcévesen vesztette el, apja, Brenner József anyagi gondokkal küzdő ügyvéd volt. Amellett, hogy a kis Csáth hegedülni tanult a festészetben is örömét lelte, műveit azonban tanára átlagosnak titulálta. Írásait azonban már ebben az időszakban is dicsérték, tizenhat évesen a Bácskai Hírlapba írt zenekritikákat és karcolatokat, majd a lap induláskor a Nyugat munkatársa lett.

Érettségije előtt küldte el A kályha című novelláját Bródy Sándornak, aki azonnal biztatni kezdte Csáthot. Innentől vette komolyan az írást. Első kötete húszévesen jelent meg A varázsló kertje címmel, ekkorra stílusa már majdnem kiforrott. „Egy kötet, amelyben csupa ellentétek – kész értékek, erős törések, keresések, hézagok és meglepetések vannak. Első kötet” – írta a műről Kaffka Margit a Nyugatban végül meg nem jelent recenziójában.

Az érettségi megszerzése után – a Zenekadémiára nem vették fel – 1904-ben beiratkozott a Budapesti Orvosi Egyetemre, ahol ideggyógyászatot hallgatott. Döntésében a presztízs és az anyagi biztonság mellett olyan dolgok is szerepet játszhattak, mint a saját lelkének egészsége, vagy az, hogy elméje működését megérthesse. Szorongó volt, mindemellett hipochonder.

Hatalmas munkabírása, tudáséhsége és tanulni akarása lenyűgözte környezetét.

Az orvosi diploma megszerzése után a Moravcsik Ernő vezette Elme- és Idegkórtani Klinikán lett gyakornok. Az elsők között foglalkozott Freud elméleteivel, Az elmebetegségek psychikus mechanismusa című munkájában vegyíti a klasszikus és a pszichoanalitikus elméleteket.

A könyvben egy pszichiátrián kezelt beteg, bizonyos Kohn Gizella naplóját elemzi, később a mű Egy elmebeteg nő naplója címen jelent meg.
Csáth elmélete szerint a személyiség bizonyos komplexekből áll, melyek közül ha valamelyik megsérül, a többi a sérült kárára növekszik. Ezt a törékeny egyensúlyt tartja az épelméjűség és az őrület kulcsának. Orvosi karrierje végül nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, Moravcsik – aki szkeptikusan, ám nem ellenségesen szemlélte Csáth újító nézeteit – végül nem nevezte ki tanársegédnek, amelyet Csáth az irigység egyik jelének tartott.

Unokatestvérek: Csáth és Kosztolányi

Morfiumot is fecskendezni néha halmozott coitusok után

1910. április 9-én Csáthnál tüdőbajt (tuberkolózist) diagnosztizáltak. „A félhomályos, karbolszagú rendelőben hirtelen kriptaillat csapott meg” – írja naplójában, s így folytatja:

„De aznap nem tudtam aludni reggelig semmit. (…) reggel fél hatkor, a gyönyörű tavaszi nap sugaraiban fecskendeztem be az asztalomon lévő fecskendőből az ugyancsak pihenő oldatból az első adagot; 0,02M-et.”

Csáth kétségbeesése teljesen érthető, hiszen ahogy manapság a ráktól, a kilencvenes években az AIDS-től, úgy a múlt század elején a tuberkolózistól, a fehér pestistől rettegtek az emberek. Csáth Gézánál a rettegést mélyítette, hogy édesanyját is ez a betegség vitte el. Innentől kezdve függőként élt, és csak néhány alkalommal tette le a morfiumot – általában ekkor is más anyagokkal helyettesítette.

Le akart szokni meg nem is

– érdekelte a szer hatásmechanizmusa, az elmére kifejtett hatása. Csáth lassan függővé vált. A mérget – ahogy ő nevezte – más anyagokkal is helyettesítette, pantoponnal és ópiummal a leszokás érdekében. Hirtelen lefogyása után arzénos hízókúrába kezdett, amitől nagyon meghízott. Ekkor étkezés után hánytatókat használt a fogyás érdekében. 

1910-ben a Tátrában praktizált, itt ismerte meg Jónás Olgát, akit három évnyi viszony után, 1913-ban feleségül vett. Ez az időszak a legtermékenyebb Csáth-éra: 1911-ben megjelenik a Délutáni álom című kötete, illetve bemutatták két darabját, A Janikát és a Hamvazószerdát (utóbbit saját zenéjével), illetve szintén ebben az évben adták ki a Zeneszerző portrék című, zenei tematikájú írásainak válogatását, illetve egy évvel később a már említett Az elmebetegségek psychikus mechanismusa c. könyvet, és a Schmith mézeskalácsost, ami elbeszéléseit tartalmazta.

1913 márciusában, amikor a nő azt mondta neki, „te azt jobban szereted, mint engem”,

Csáth nehéz döntésre határozta el magát: le kell szoknia. Ahogy ő fogalmaz, ez a próba életre-halálra megy. Mindemellett aktív szexuális életet élt, amit pontosan dokumentált a naplójában. Minden hónap végén számadást készített a coitusok számáról, illetve az ügyes-bajos dolgairól. A jegyzékben az is szerepel, hogy Olgával hány aktusa volt, hányszor volt a nőnek orgazmusa, illetve milyen más nőkkel létesített szexuális kapcsolatot. Mintha Csáth célja nem az aktus maga, vagy a hódítás lett volna, hanem az, hogy pontosan rögzítse az eseteket.

A háború őt is érintette, behívták katonaorvosnak, megjárta a déli és a keleti frontot, 1915-ben Budapestre kerül az első honvéd gyalodezredhez,  ám függősége miatt szabadságolják, két év múlva pedig felmentik katonai szolgálatai alól. Regőcén lett orvos. 

Jónás Olga és Csáth Géza

„Azután jöttem rá, hogy halálos beteg vagyok, és nincs segítség.”

Ebben az időszakban megerősödött Csáth paranoiája. Unokatestvérének, Kosztolányinak írt levelében pontokban vázolja tévképzeteit, melynek középpontjában frissen született lányuk, Brenner Olga állt.

Csáth meggyőződése volt, hogy felesége megcsalta őt. A paranoiás író meggyőződése, hogy felesége egy álma elmesélésével be is vallotta hűtlenségét. A tehetséges megfigyelőként és elmeorvosként korábban működő Csáth ezzel elbukott,

képtelen volt tisztán látni saját paranoiája, féltékenysége árnyékában.

Lánya, Brenner Olga 1918 novemberében születik, akiről később Csáth úgy gondolja, hogy nem tőle van. 1919 elején Baján kezelik, itt többször öngyilkosságot kísérel meg. Június 22-én hazaszökik. 

„Közös elhatározással lettünk öngyilkosok. Jónás Olga” – íratta rá feleségével egy cetlire 1919. július 14-én.  Az ezt követő történéseket egy Kosztolányinak írt levélből tudhatjuk meg a legpontosabban: „Így történt, hogy feleségét [Csáth] július 22-én délután a rendelőszobában három revolverlövéssel agyonlőtte. A szerencsétlen asszonyt kislánya mellett érte az első lövés, még volt annyi ereje, hogy a szomszédsághoz meneküljön, hol egy óra múlva meghalt. Utána Csáth Géza fölvágta karján az ereit és nagy adag morfiumot is vett be, de egy szerb katonaorvos rögtön gyomormosást végzett, bekötözte őt s megmentette az életnek. Még aznap este a bajai kórházba szállították, hol többször meglátogatta öccse, kinek nem akarta elhinni, hogy a felesége meghalt, habár a temetési számlákat is felmutatta neki. (…) Baján szeptember első napjáig ápolták őt, aztán az itteni [Szabadka] kórház elmeosztályába hozatták, szempember 11-ről 12-re virradó éjjel megszökött és 12-én reggel hat órakor – kórházi nadrágban, csíkos kórházi sapkában és zsakettben – beállított gyógyszerész-nagybátyjához, kitől morfiumot és atropint kért. Természetesen nem kapott. Félórai ottidőzés után távozott és Budapest felé indult gyalog, a nagybátyjától kért száz koronával. El is jutott a demarkációs vonalig, hol a katonák föltartóztatták és visszafelé kezdték kísérni. Ő könyörgött, hogy lőjék agyon, mert nem akart a kórházba visszamenni. Mikor a katonák nem teljesítették a kívánságát, a magánál levő és – nem tudni hogyan és honnan szerzett – mérget lenyelte és szeptember 12-én este hat órakor meghalt.”

A magyar Maupassant

Ahogy a nagy francia novellistát, úgy Csáthot is a novellái tették naggyá, azonban számos más területen is képes volt megelőzni korát, ahol éppen tevékenykedett. Az elsők között fedezte fel a nagyközönség számára Puccinit, ez az írása 1908-ban jelent meg, az alig húszéves Csáth rövid tanulmányát húsz évvel később németre is lefordították. Egyes akkori vélemények szerint ez akár kezdete is lehetett volna egy modern zeneesztétikának. Azonban nem csak Puccinit fedezte fel,

felhívta a figyelmet Kodály és Bartók áldásos tevékenységére is.

Irodalmi műveiben mind anyja korai halála, mind pedig érdeklődése a pszichiátria felé megmutatkozik. Sosem kereste a túlvilágit: tárgyilagos, ám nem lép a valóságon kívülre, cserébe a lehető legmélyebben vizsgálja azt, ami a valón belül van, és leginkább azt, ami az emberen, az elmén belül. Színdarabjait (A Janika és a Hamvazószerda) pozitívan fogadta a kritika, Kosztolányi és Ignotus is (bár utóbbi az elvontabb Hamvazószerdát alig érinti, hozzáállása sejthető {bár ezt Adyról írta}: „Akasszanak fel, ha értem”) elismerően nyilatkoztak róla, sőt, a Magyar Színházban játszották is őket. Ezekben a darabokban is előbukkan a halál, a fanyar humor, és az ópium is.

Későbbi művészetére is igaz, hogy teljesen realista, nem ringatja illúziókban sem magát, sem az olvasót: ehhez természetesen hozzájárult természettudományos szemlélete is.

Novellái mintha esetek lennének, nem történetek. Az elvadult emberi sorsokat keresi. Objektívnek ható novelláit hidegen zárja le, A vörös Eszti vagy A kályha is ilyen. Az Anyagyilkosságban tetten érhetjük azt, ahogy az anya halála körüli passzív szenvedés aktív cselekvéssé, gyilkossággá válik. Tudta, hogy az álobjektivitásnál aligha létezik erősebb kifejezőeszköz. Nem válaszol, hanem kérdéseket tesz fel. Olyanokat, amikre tudunk válaszolni, pedig nem szeretnénk.

„Te ezt már nem értheted, én se értelek titeket”

Csáth folyamatosan veszítette el realitásérzékét, kapcsolatát a külvilággal és saját magával. A gyilkosság utána gyógykezelése közben búcsúleveleket ír, melyekben a címzettet teszi felelőssé öngyilkosságában. Azonban Kosztolányi szerint megjósolható volt, mi fog történni:

a morfinizmust okozatként kezelte, mintegy menekülésként a melankólia elől.

Kosztolányi Dezsőné írásaiból megismerhetjük a még életerős Csáthot: segítőkész, kedves, intelligens, vidám.

Naplóit olvasva egyébként az a benyomásunk támad, hogy egy mennyire sokoldalú ember enged betekintést gondolataiba. Hátborzongató végigolvasni és szép lassan látni azokat a történéseket, amik a teljes összeomlás felé sodorják a tehetséges írót. Ez a fajta összeomlás barátainak, családjának is feltűnt: észrevették, ahogy a kedélyes, segítőkész orvosból és tehetséges íróból egyre igénytelenebb, magányt és morfiumot kereső roncs válik. Aztán egyik pillanatról a másikra az az ember, aki felfedezte Puccinit, Kodályt, Bartókot, kisebb sarkítással Freudot, ott fekszik a földön, miután megölte feleségét és bevette a halálos adag pantopont.

Végre nyugodtan pihenhetett. Húszmillió év alatt is sok lenne ennyi szenvedés.

Képek forrása: Petőfi Irodalmi Múzeum

Source link