Connect with us
img

Hot News in World

Kásler a napkeleti országokat dícsérte az értékvesztett nyugatiakkal szemben

Kásler a napkeleti országokat dícsérte az értékvesztett nyugatiakkal szemben

LEGÚJABB PÉNZÜGYI HÍREK

Kásler a napkeleti országokat dícsérte az értékvesztett nyugatiakkal szemben

A demográfiai helyzet eltérő a különböző országokban, de a cél mindenhol valamiféle megoldás találása, ezért a demográfiai folyamatok követése, értékelése és értelmezése sorskérdés – mondta az emberi erőforrások minisztere a III. Budapesti demográfiai csúcson csütörtökön.

Kásler Miklós a Várkert Bazárban megrendezett kétnapos nemzetközi konferencia első napján kiemelte, a kormányok a gyerekvállaláshoz biztosítani tudják a materiális feltételeket, hogy ne legyenek anyagi akadályok, de emellett szükség van egyfajta szellemi háttérre is, ezért a magyar kormány 2010 óta családbarát politikát folytat, azaz minden döntésénél figyelembe veszi, hogy milyen hatása lesz a családokra, a demográfiai helyzetre, a nemzet jövőjére.

Az immár kilenc éve létező „magyar modellről” pedig egyre többet beszélnek, egyre több ország érdeklődik iránta, mert megmutatkoznak az eredményei – tette hozzá a miniszter. Kásler Miklós elmondta: a demográfiai problémák nagyon gyorsan megoldódnának, ha ismét az a szemlélet uralkodna, hogy a család, a gyermek érték, valamint a nők is azt éreznék, hogy „az életük attól teljesedik ki, ha [.] gondoskodnak az emberi nem fenntartásáról”.

A miniszter arról beszélt, hogy a nagy nyugati országokban sokszor érezhető a klasszikus értékek meglazulása, felbomlása, ami „meglazítja a társadalom szöveteit is”, szemben a „napkeleti” nagy tradíciójú, hagyományaikat, vallásukat örző országokkal, ahol a demográfiai helyzet egyre jobb. A megoldás tehát, ahogy azt Orbán Viktor miniszterelnök is megfogalmazta, a visszatérés a gyökerekhez, a klasszikus európai, keresztény, emberi értékekhez, azaz a hithez, a családhoz, a hagyományokhoz, az ősök és a leszármazottak tiszteletéhez.

Forrás: MTI



Source link

Continue Reading
You may also like...

More in LEGÚJABB PÉNZÜGYI HÍREK

To Top
error: Content is protected !!