Szilvay Gergely: Mit (nem) gondol az Európai Néppárt a világról?

Miben hisz az Európai Néppárt? A kérdést azért jogos feltenni, mert a pártcsaládon belül egyértelműen létezik egy földrajzi törésvonal: a „keletiek” konzervatívabbak, nemzetibbek, jobboldalibbak, mint a nyugati tagok. Legutóbb a Fidesz kapcsán alakult ki törésvonal a pártban: Orbánék azt szerették volna elérni, ha a Néppárt inkább a tőle jobbra eső pártszövetségekkel fog össze és keményebben fellép a bevándorlás ellen, sokan azonban inkább a liberálisokkal szövetkeznének a pártcsaládon belül. 

Mivé lett a második világháború után kereszténydemokrácia pártcsaládja? S egyáltalán: mit gondol a világról?

A dolognak nem is olyan egyszerű utánajárni. Ha a netes forrásokat nézzük, azt találjuk: az Európai Néppárt „azoknak a jobbközép politikai szervezeteknek a családja, melyek gyökerei mélyen visszanyúlnak az európai kontinens történelmébe és civilizációjába, ugyanakkor már a kezdetekben úttörő szerepet játszottak az európai projektekben. Minthogy gyökerei a Európa Alapító Atyáihoz nyúlnak vissza – Robert Schumanhoz, Alcide de Gasperihez, Konrad Adenauerhez – az Európai Néppárt elkötelezett az erős, föderális modellre épülő Európa iránt, ami a szubszidiaritás alapelvére épül”.

Az Európai Néppártot Luxemburgban alapította Jean Seitlinger, a későbbi belga miniszterelnök, Leo Tindemans, aki egyben a párt első elnöke is lett, valamint Wilfred Martens, a szintén későbbi belga miniszterelnök és a párt későbbi elnöke 1976-ban. Tehát a Néppártban is meghatározó szerepet játszottak – akárcsak az egész európai integráció történetében – a Benelux-államok vezető politikusai. Ez nem véletlen: az EU-s hagyományok szerint

a Benelux-politikusok eleve hozzák magukkal azt a kompromisszumkészséget,

amire EU-s szinten is szükség van. Eredetileg kereszténydemokrata pártok alapították 1976-ban, de azóta konzervatív, liberális-konzervatív, jobboldali liberális, tehát mindenféle középjobb párt helyet kapott benne – bár ezek közt nyilván lehetetlen éles különbséget tenni. Ma honlapja szerint 42 országban van 80 tagpártja.

Thomas Jansen és Steven Van Hecke At Europe’s Service: The Origins and Evolution of the European People’s Party (2012) című kötetében, amelyhez Jacques Santer írt előszót, az a fantasztikus, hogy még a programról szóló fejezetekből sem derül ki semmi. Sem „A kereszténydemokrata doktrína”, sem „A politikai program” című fejezet nem szolgál különösebb konkrétumokkal. Ez azért művészet.

Az egész kötet egy nagy intézménytörténet, tele adatokkal, központban az „európai projekttel”, a programról és elképzelésekről nagyjából annyit elárulva, hogy az – a kereszténydemokrata hagyományokhoz híven – „pragmatikus”, illetve megtudhatjuk, hogy a pártcsalád megpróbálta integrálni a „perszonalista-közösségelvű és keresztényszociális elképzeléseket a keresztény-konzervatív és pragmatikus-középjobb eszmékkel”. Valamint hogy évtizedekig próbálták integrálni a brit konzervatívokat és más konzervatív pártokat, de ez végül nem járt sikerrel. 

A honlapot böngészve első körben csak általánosságokba ütközünk: „hisszük, hogy Európa az értékek és alapelvek hatalmas közössége, amelyek közt ott szerepel a szabadság, a felelősség, az igazságosság, a biztonság, az élet méltóságának tisztelete valamint a nők és férfiak közti egyenlőség”. Nos,

ez eddig bármelyik párt honlapján szerepelhetne.

Tovább olvasva a Néppárt hangsúlyozza a szolidaritást, illetve hogy az EU-nak erősebbnek, egyszerűbbnek és demokratikusabbnak kell lennie a jövőben, ehhez kapcsolódóan – végre valami konkrétabb – pedig leszögezik, hogy az EU-s szintnek meghatározott témákra kell koncentrálnia, minden mást meghagyva a tagállamoknak; „nem akarunk egy centralizált Európát”. 

Gazdaságilag és társadalmilag a „befogadó társadalmat” hangsúlyozza az EPP, a küzdelmet a kirekesztés és a szegénység ellen. A 2009-es európai parlamenti választási kampány során az EPP bemutatta akkori választási kiáltványát, melyben hangsúlyos volt az új munkahelyek teremtésének ígérete, a további befektetések az oktatásba, az élethosszig tartó tanulás és foglalkoztatás támogatása, a protekcionizmus elvetése, az átláthatóság és ellenőrzés növelése a pénzügyi piacokon; hogy Európát vezetővé kell tenni a zöld technológiák használatában, és növelni kell a megújuló energiaforrások használatát, mégpedig 2020-ra 20 százalékra; hogy a családbarát módon rugalmas munkahelyek promotálása; hogy jobb gyerekgondozást és lakhatóságot kell biztosítani; és hogy ösztönözni kell a szülés utáni szabadságra való hajlandóságot.

Illetve egy kitétel a bevándorlásra vonatkozott: eszerint Európának meg kellene találni azt a stratégiát, amivel új munkaerőt tud vonzani a világ többi részéről, hogy versenyképesebbé, dinamikusabbá válhasson, és nagyobb tudásbázissal rendelkezhessen.

A 2019-es EPP-manifesztó ugyancsak

az Alapító Atyákról és a háború elkerülésének szükségességéről szól,

kifejtik: olyan autoriter rendszerek fenyegetnek, mint az oroszoké és kínaiaké, hogy terroristák és bevándorlás fenyegetnek, szóba kerül a klímaváltozás, a nacionalista egoizmus és populizmus. Hangsúlyozzák: meg kell védeni ez EU-s polgárokat, harcolni kell a terrorizmus ellen, meg kell védeni az európai szociális modellt, s meg kell védeni az európai életmódot.

Itt előkerülnek a „közös zsidó-keresztény gyökerek”, valamint a szabadság, felelősség, biztonság, szolidaritás és a tolerancia fogalma után „hagyományaink” is. Az európai életmód védelmének jelszava alatt leírják, hogy „minden európai városban van keresztény templom. A karácsony, a húsvét és a pünkösd mindenki által megült ünnepek” (pontosabban: „holidays we all share”). Aztán: „meg kell védenünk európai életmódunkat azáltal, hogy megőrizzük keresztény értékeinket és alapelveinket. Demokrácia, emberi jogok, emberi méltóság, szabadság és tolerancia: ezek az európai civilizáció alapelvei. Megvédjük közös hagyományainkat és hiteinket, a demokráciát és a jog uralmát. Harcolunk az intolerancia, az antiszemitizmus és a rasszizmus minden fajtája ellen.” A program többi része nagyjából a gazdaságról szól: főleg az életszínvonal növelését és új lehetőségek megteremtését ígéri. 

Úgy látszik,

közvetlenül az Európai Néppárt forrásaiból nehéz kihámozni konkrétabbakat.

Ez persze nem meglepő: már állami szinten is általánosságokról szoktak szólni a pártprogramok, hát még egy nyolcvan pártot tömörítő pártcsalád esetében! 

Mi maradt? Szembesíteni a kereszténydemokrácia eredeti elképzeléseivel az Európai Néppártot? Fejükre olvasni az alapítók elképzeléseit? Adenauer hitt az integrációban, még a politikai és katonai integrációban is, de elsősorban azért, hogy Amerikával és Nagy-Britanniával szorosabbra fűzze ezen keresztül a kapcsolatokat, és védte a német szuverenitást (vallásosságáról nem is beszélve). Alcide de Gasperi pályája elején katolikus lapot szerkesztett, politikusként (az olasz politikában is elkerülhetetlen) kompromisszumok mestere volt, és 1993-ban elindították boldoggá avatási eljárását.

A kereszténydemokrácia gazdaságilag a kapitalizmus mérsékeltebb formáit vallotta magáénak, valamiféle szociális piacgazdaságot, a pápák szociális enciklikáinak nyomában. Később kapitalistább lett, de sosem vallotta magáénak a laissez-faire megközelítést. Ami a mai Európai Néppártból meglehetősen hiányzik, az a kereszténydemokráciát és a többi középjobb megközelítést (nevezzük akár konzervatívnak, liberális-konzervatívnak, akárminek) egyaránt jellemző társadalmi-kulturális konzervativizmus. Még ha ez passzíve meg is van a Néppártban, és nem is válik a progresszió éllovasává, nem látszik, hogy az eredeti kereszténydemokrata szellem jegyében túlságosan megpróbálna küzdeni ezen a területen a progresszív célok ellen. Ideje lenne visszatérni a gyökerekhez.