Magyar különlegesek – egy francia királyi marsall utódai a Magyar Honvédségnél

Ahogy azt a Mandineren már megírtuk, 1689. augusztus 3-án született a francia huszárság megalapítója, Bercsényi Miklós, Ung vármegye főispánja és első felesége, homonnai Drugeth Krisztina fia. Azt is megírtuk, hogy történelmi öröksége okán a francia katonák magyarul éneklik a Bercsényi-indulót. De azt még nem írtuk meg, hogy bizony a Magyar Honvédség (MH) is is őrzi vitézsége hírét, sőt, kiemelten is kezeli. Így külön cikkben mutatjuk be az MH csúcsalakulatának, az MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár egyik kötelékzászlóaljának számító MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóaljat, amely a rendszerváltozás óta viseli a magyar és francia hadtörténelemre életével és vitézségével örök nyomot hagyó katonaember nevét.

Hivatalosan az addig a Magyar Néphadsereg, majd a Magyar Honvédség 34. önálló mélységi felderítő zászlóalj elnevezést viselő alakulata 1991-ben vette fel a Bercsényi László Felderítő Zászlóalj nevet, amit a 1991. március 15-én a honvédelmi miniszter által átadott csapatzászló tett teljessé. Azonban amíg egyes források szerint már 1990-ben (nem hivatalosan) megkapta Bercsényi nevét az alakulat,

addig a magyar különleges erők története már több mint fél évszázados volt – azok a második világháború kezdetéig nyúlnak vissza.

Hősi halált hozó első bevetés

Mégpedig konkrétan 1939-ig kell visszamenni az időben: a jogelődnek tekintett Magyar Királyi vitéz Bertalan Árpád I. Honvéd Ejtőernyős Zászlóalj éppen egy hónappal a második világháború kezdete után, október elsején alakult meg. Sajnos hiába folyt már 1938-tól a kiképzés, hogy új harcászati képesség jelenjen meg a második világháborúra készülő Magyar Királyi Honvédségben, első és egyben utolsó ejtőernyős bevetése a zászlóaljnak 1941. április 12-én tragédiával végződött: a Veszprém-Jutaspuszta-i repülőtérről a Délvidékre indult bevetésre egy öt gépből álló ejtőernyős zászlóalj élén vitéz Bertalan Árpád vezetésével, azonban a vezérgép – amelyen ő is utazott – közvetlenül a felszállás után megbillent, lezuhant és kigyulladt.

A Magyar Királyi Honvédség ejtőernyősei. Fotó: honvedelem.hu

A katasztrófában az olasz gyártmányú SM-75-es szállítógép négyfős személyzete, Bertalan Árpád harccsoport-parancsnok és 17 ejtőernyőse hősi halált halt. Nyolc ejtőernyős élte túl a tragédiát, többek között Bakó István, Urbán László, Székely Sándor és Szokolay Tamás. Bertalan Árpádot posztumusz alezredessé léptették elő.

Ezután a történelem eseményei

a zászlóalj és a katonai ejtőernyőzés feltámasztását elsodorták, a háború további időszakában ugyanis mint gyalogos alegység harcolt egészen a háború végéig, amikor is felszámolták.

Az ejtőernyős fegyvernem és a különleges képességek hagyományaira ’45 után bő négy évet kellett várni, azokat ugyanis csak az 1949. márciusában megalakult a rövid életű Első Honvéd Önálló Ejtőernyős Zászlóalj, majd annak megszűnése után az 1951. októberében megalakult 62. Önálló Ejtőernyős Zászlóalj zászlóalj vitte tovább (három évig), immáron Székesfehérváron.

A Néphadsereg „kommandója”

1956 után három évet kellett várni a különlegesek újbóli megjelenésére: 1959 őszén a Magyar Néphadsereg (MNH) Vezérkar 2. Csoportfőnöksége (azaz a Felderítő Csoportfőnöksége) közvetlen alárendeltségében megalakult a 34. különleges rendeltetésű mélységi felderítő század, amely 1962-ben zászlóalj szintre tért át. Az alakulat 1963-ban Szolnokra települt át, a Thököly úti laktanyába. Majd hirtelen újabb átszervezés jött, ugyanis az MNH közvetlen alakulatként megalakult a 27. önálló mélységi felderítő század, a 34-esek bázisán. Ennek létszáma és technikai ellátottsága biztosította 8, majd „M+24 órától” 12 MFCS (Mélységi Felderítő Csoport) alkalmazását, a kor (szovjet) technikai színvonalának megfelelő eszközökkel, így lehet róluk írni, hogy már akkor is élvonalbeliek voltak.

A 34. különleges rendeltetésű mélységi felderítő század egy ’83-as gyakorlaton. Fotó: Felderítők Blogja

1977-ben a 34. önálló mélységi felderítő zászlóalj az 5. hadsereg parancsnokság közvetlen alárendeltségébe került, ez pedig újabb átszervezést jelentett, az önálló felderítő század beolvadt a zászlóalj állományába. Így a zászlóalj 27 MFCS-vel rendelkezett, ezek felderítéstől kezdve diverziós tevékenységig sok mindenre ki voltak képezve. Sőt, addigra már arra is, hogy ne csak repülőgépből, hanem helikopterből is tudjanak célterület felett ugrásokat végrehajtani.

Azt nem tudni, hogy a rendszerváltozást is ugrásokkal ugorták-e át, de mindenesetre most ugrunk előre az időben, egészen 1992-ig.

A Hazáért és a határért

Alig száradt meg a tinta az alakulat átnevezése után a hivatalos papírokon, amikor immáron Bercsényisként gyorsan tanúbizonyságot kellett tenniük a rendkívüli képességeikről,

hiszen az egyre súlyosabb harcokkal járó délszláv válság miatt a határőrség mellett 1992-ben a déli határszakasz biztosításában vettek részt.

Szerencsére nem tudni arról hivatalosan, hogy volt-e éles bevetésük. De azt feljegyezhetjük, hogy a közelmúlt egyik leghíresebb (-hírhedtebb) magyar honvédje, Furkó Kálmán is „bercsényisé” lett.

Aztán jött 1999, és két újabb rendkívüli feladat: az alakulat 1. felderítő százada Magyarország NATO tagságától kezdődően ugyanis NATO-felajánlásra került, először 1999-2003 között az AMF(L) kötelékében, de ezzel szinte párhuzamosan újra fellángolt a délszláv konfliktus, ezért újra a déli határszakasz biztosításában láttak el nélkülözhetetlen feladatot. De a magyar hátártól távol is helyt kellett állniuk, hiszen már 2004 augusztusától részt vesznek részt az ISAF műveletekben, Afganisztánban.

Az intézményesített kapcsolat a francia utódokkal természetesen megvan: információink szerint már több cserekiképzés megtörténte jelzi a a magyar és a francia bercsényisek közötti élő kapcsolatot.

Bercsényisek gyakorlaton. Fotó: MTI/Bugány János

Éppen ezért, a feladatbővülés és az egyre újabb képességek megszerzése miatt újra szükségesnek érezték a Honvédelmi Minisztériumban, hogy ideje frissíteni a nevet, így lett 2005. szeptember 1-jétől az alakulat neve Magyar Honvédség 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj. Bő egy évtizeddel később azonban a kor kihívásai újabb átszervezést hoztak a bercsényisek életében: 2016. január 1-én a zászlóalj bázisán megalakult MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár, aminek a kötelékzászlóalja lett a Bercsényi.

Felszerelése az egyik legjobb volt már önállósága korában is: a nyilvánosságra került fotók alapján a Magyar Honvédség átlagán felül voltak ellátva lő- és egyéb fegyverekkel, felszereléssel, ez 2016 óta még inkább igaz rájuk.

Bercsényisek egy 2015-ös gyakorlaton. Fotó: MTI/Mészáros János

Ugyan mindennapjaik inkább titkosak, mint publikusak, de azt biztosan lehet tudni. hogy a Bercsényi tagjai különféle „SOF” (special operations forces – a szerk.) képzésben részesültek már korábban is, így a híres-hírhedt zöld sapkások képzését is megcsinálták (ami 2 éves, és emellett egy 3 hetes különleges túlélési gyakorlattal fejeződik be – a szerk.)

Az, hogy egyébként még milyen képességeik lehetnek, annak illusztrálására jó lehet az a katonalegenda, miszerint egy téli gyakorlaton annyira jól álcáztak egy föld alatti „bázis”-t a bercsényisek (azaz vermet, ahová a fagy/hó/eső/„ellenség” elől rejtőzhet a felderítő – a szerk.),

hogy egy vaddisznó nem vette észre, és egész egyszerűen a didergő katonákra esett – természetesen mindkét részről nagyobb volt az ijedelem és a meglepetés,

így a fáma szerint mindkét fél veszteség nélkül úszta meg a „harcérintkezést”.

Hogy a jövő mit hoz az immáron vitéz Bertalan Árpád-kötelékzászlóalj életében, azt persze nem tudni, az azonban biztos, hogy a Bercsényi név még sokáig jól fog csengeni a magyar és a NATO-katonafülekben.