Népszava Élményfürdő a katedrálisban – Interjú Esze Dórával

Aki Shakespeare-parafrázisra számít Esze Dóra Ünnepi Könyvhétre megjelent új regénye, a Hotel Hamlet kapcsán, nagyon rafinált módon meg is kapja – de ennél jóval többet is! Például nem árt, ha járatos az Ulysses világában is. A dániai Helsingør városa Elsinore szállodájának vezetői posztjáról kipöccentik Hamletet, Claudius és Polonius urak pedig átveszik a hatalmat. Ezzel kezdetét veszi a téboly, a hotelben szolgáló horatiók és opheliák ugyanakkor felveszik a kesztyűt… A szerzővel viszont csak érintőlegesen beszélgettünk a szállodaipar visszásságairól.

Tudta, hogy a romániai Bákón működik egy Hotel Hamlet nevű szálloda-étterem? 
Nem, de furcsa is volna, ha nem lenne egy ilyen nevű intézmény a világon. A szobák kialakítása tükrözi a tragédia cselekményét, idejét vagy figuráit?

Ahogy a képeken láttam, nem, és a remélt vendégeik világlátását leginkább rózsaszínűnek képzelik, a szobák festése legalábbis ezt mutatja… Ellenben az ön digitális lábnyomát kutatva nem nagyon találtam semmit az utóbbi évekből a neten. Annyit sikerült kiderítenem, hogy immár Bagdadban lakik… 
Az angliaiban, igen. Amit a templomos lovagok alapítottak, és Baldock a neve. Három éve költöztünk Letchworthbe a fiaimmal, az volt az eredeti cél, hogy a lehető legjobban megtanuljanak angolul. Eredetileg egy évre terveztünk maradni, azóta hosszabbítunk.  A hozzájuk rettenetesen kötődő, Budapesten élő édesapjuk rendkívüli nagyvonalúsággal kezeli a helyzetet. (Péter és Henrik édesapja, Esze Dóra korábbi férje, Vámos Miklós – a szerk.) Tavaly átköltöztünk a szomszédos Baldockba, ami még Letchworthnél is kisebb város, kétezres lélekszámmal, mozi sincs, egyetlen közlekedési lámpa pislog a főutcán. A mi kis metropoliszunk úgynevezett szép részében bérlünk egy házat, akkora, mint egy cipősdoboz, de van kert, szuper a konyha, és a macskánk és a madarunk is velünk lakhat. Ez a brit ingatlanarénában kimondott győzelem.

Mi lett az újságírói munkájával? 
Többnyire a francianyelv-tudásomból élek, illetve az újságírói kommunikációs készségeimet használom. Alkalmanként azért felkérésre ma is írok az ELLE-nek.

És Angliában evidens volt, hogy Shakespeare tragédiája került az írói asztalára, amikor az új regényét tervezte? Vagy nem a dráma adta az ötletet? 
A témát a valóság adta. Évekkel ezelőtt szemtanúja voltam egy szakmai fordulatnak, amit könyvben vagy filmen én magam sem hittem volna el. Képzeljünk el egy csapatot, élén egy álmodni se lehet jobb, végtelenül elkötelezett és lelkes vezetővel, óriási szaktudással, hibátlan morállal. Ő ebben a szellemben építkezett, így terelgette a munkatársait. És képzeljük el, amint egyik napról a másikra felváltja valaki, aki azt sem tudta, eszik-e vagy isszák a szakmát, az alapokban sem volt jártassága, de legalább arrogáns volt, gyáva, paranoid, sunyi és hazug. A regény a hamis működés működésképtelenségét mutatja meg, azt, hogy az igazság végül úgyis kibukik – el lehet hallgattatni, a torkára lehet tiporni, embereket lehet behúzni a csőbe, elveszejtve őket akár egy sötét sikátorban, de mindez tulajdonképpen csak időhúzás, az igazság előbb-utóbb, nem lehet másként, felszínre kerül.

Tehát áttételesen politikai, államvezetési, karrierista-hatalommániás, de veszélyes bohócok működését regisztráló olvasatok is elképzelhetőek. Emellett tovább forszíroznám: miért pont a Hamlet? 
A Hamlet a világ leghíresebb színdarabja, maga Hamlet pedig a legkönnyebben szerethető Shakespeare-hős. Ő mindig, minden században kortárs, csak jelen idejű értelmezése és hatása van. Atipikus nagysága nem akadály abban, hogy azonosuljunk vele, lenyűgöz, és a barátunk, mindannyiunk rokona.

Olvasta a norvég Jo Nesbø Macbeth-átiratát, aminek szintén egy szálloda a helyszíne? 
Nem, de sokan felhívták már rá a figyelmemet. Illetve én sem ígérek direkt Shakespeare-parafrázist, összetetten jelenik meg a „hamletesedés”, a regénybeli Hamlet testi valójában hiányzik a szállodából, mégis a jelenléte formál minden bekezdést a regényben. El tudom fogadni, ha valaki azt mondja, hogy ez nem könnyíti meg az olvasó dolgát, de reménykedem, hogy ennyi még belefér.

És önnek mennyire kellett megdolgoznia a dán helyszínért? 
Gimnáziumban találkoztam először a dán életérzéssel, amikor eltöltöttünk egy hetet a dán cserekórussal. Életem első tudatformáló nyara volt. Egészen felvillanyozó volt az a lazaság, az az életszeretet, az a könnyedség, amely a dán gyerekekből áradt. És persze máig Isten áldja a drága Klaust, aki átölelt a Balaton-parton és megcsókolt.

Tekintsük ezt a múzsa csókjának. 
Ebben az esetben biztosan.

Végülis honnan származik a szállodai helyszín ötlete? 
Böll Biliárd fél tízkor című regényéből, amit akkortájt olvastam újra, mikor a formát kerestem. A hiteles hátteret menet közben megtalálni néha egészen kétségbeejtő fel­adat. De a Biliárd néhány oldal után eltöltött a nagyon várt jó érzéssel: ez lesz az. Abban a pillanatban tudtam, a regényem mikrokozmosza egy képzeletbeli szálloda.

Ezért aztán a szállodaipar rejtelmeiben is el kellett mélyednie? 
Dehogy! Ha egy szobapincér vagy egy séf kezébe kerülne a könyvem, valószínűleg végigröhögné az egészet – ipartechnikailag kamu az egész, teljesen tudatosan szétblöf­föltem az agyam. Az epikában egyébként elég gyakran így jelenik meg a költői szabadság. Egy hotel – ahogy egy étterem, egy hajó, egy szimfonikus zenekar – mindig hierarchikusan fog működni, különben szétesne, ennyit még én is tudok. Csak hát Hamlet már londinerként bejelenti: „Én nem ilyen Elsinore-t fogok csinálni.” Mondhatjuk úgy, ez bonyolítja meg a cselekményt.

Hagyjuk el a dánokat és hoteljeiket! A nemzetközi (olvasói) térben is jól ismert szub- és popkulturális utalások viszont ellepik a regényt. Poliamória, kinky szex, steampunk és rockzenei futamok, némi börtönpszichológia – ezek a saját érdeklődésének a sarokkövei vagy a regény kívánalmai? 
Minden könyvemhez a könyv választ zenét. Ez eddig még soha nem volt másképp, beleszólásom sincs.

De mégis, mit gondol, az olvasók többsége ismeri annyira a Dire Straits vagy a Foo Fighters albumait, dalait, hogy felfejtse az utalásokat? 
Nem kell ismernie, ez nem előfeltétel, pláne nem elvárás. Annyira vannak jelen a szövegben, amennyit az adott cselekmény megkíván, semmiféle háttérismeret nem szükséges. Nem kell kívülről fütyülni a Foo Fighters összes albumát.

Az elbeszélője, Jan érdekes figura, a hotel recepciósa, rálátása van mindenre, mindemellett homoszexuális és kerekes székes… 
…és árva.

Nem túl PC ez így? 
Halmozottan kisebbségi, így igaz, de erre a figurára volt szükségem. Kamaszkora óta ott dolgozik, mindenről tud, mindent átlát, és mivel nem engedheti meg magának az önsajnálatot vagy a mellébeszélést, ő lesz az, aki szikáran, elfogultságok nélkül képes elmesélni a történetet.

Nemcsak az elbeszélő kivételes, de az elbeszélés szerkezete, a szabadszájú és végtelen szabadságérzet hatását keltő, parádés szóhasználata – csak egy személyes kedvenc példa: „a kertész kutyája kergeti meg schrödinger macskáját” –, valamint már a regény tipográfiai megjelenése is különleges. Egyben nem kis kihívás az olvasónak. Szóval újra felteszem a kérdést: milyen olvasókra számít? 
Valóban számos ponton asszociatív szöveg, boldogan és nagyképűen azt mondanám, hogy imádnék virtuálisan randevúzni az Ulysses rajongóival. Nem tudom, születhet-e valaha ennél nagyobb irodalmi mű. Amikor egyetemistaként először olvastam, az döbbentett meg, ahogyan a 20. századi irodalom összes trendjét előrevetíti. Felfoghatatlan katedrális – bármilyen későbbi tudatfolyam-áradás soha nem lehet annyira szabad, hogy ne hozzá vezessen vissza. Ami az irodalomban megtörténhet, azt mind magába foglalja. A Hotel Hamlet jobbára kétféle elbeszélői hangon szól, az egyik a parttalanul áradó mesélésé, ebben valószínűleg segítség a tördelés, az úgynevezett francia bekezdés (felsorolás jellegű – a szerk.) alkalmazása, még ha így több papírt is igényelt a könyv, másként azonban megfulladt volna a szöveg. De azért nem maradtam adós a lineá­risan vezetett és igazán rendesen központozott résztörténetekkel sem. Írás közben naponta megküzdöttem azzal, hogy három év napilapos újságírás mellett nem jutott időm szépirodalmi munkára. Amikor végre belevágtam ebbe a regénybe, nem visszatérni valahová, hanem új területekre akartam jutni. Ebben aztán el is merültem, ez a forró nehézség adott egészen újfajta gyönyörűséget. Összességében élvezkedtem, mondhatjuk azt is: a Hotel Hamlet életem legönzőbb szövege. Közben az sem hagyott érintetlenül, ami a mai beszélt angol nyelvvel történik, elképesztően pezseg és alakul, komolyan mondom, naponta ömlenek az új idiómák, olyan élményfürdő, aminek nem lehet és nem is akarok ellenállni. Ám eközben szó sem lehet róla, hogy a magyar nyelvvel való kapcsolatomat elveszíteném. Szerencse, hogy az írás folyamatában valamennyi áramlás képes eggyé válni. Ez pedig egyszerre radikális és természetes.